Petrilák Annamária üvegfestő munkái

Petrilák Annamária üvegfestő

Petrilák Annamária üvegfestő

Romániában, pontosabban Szatmár megyében született Petrilák Annamária, aki rátalált erre a fantasztikus hobbira, ami mára a szenvedéllyé vált. Ráadásul, 2022 augusztusában lehetősége volt megmutatkozni a munkájával nemzetközi színtéren is. Budapesten került megrendezésre az a kiállítás, ahol több üvegfestő társával együtt, megmutathatta munkáját.

Az alkotások mind a Pentart üvegfestékeit használták, még mindegyik különbözött. Annyira egyediek voltak, hogy még nagyvonalakban sem lehetett találni közöttük hasonlót. Minden üvegfestő beletette a munkájába a szívét, lelkét, tudását, rajongását. A több országból is megjelent üvegfestő mindegyike rajongva szeretik azt, amikor az ecset a kezükben van.

Vadász Orsolya Gabriella üvegfestő szervezésében olyan egyedi kiállítás volt, ami eddig még soha. Több országból, kb. 40 alkotás volt kiállítva Budapesten 1 hónapig. A visszajelzések szerint, rengetegen megnézték ez idő alatt és több alkotás gazdára talált már ott a galériában. Remélhetőleg nem ez volt az egyetlen, hanem hamarosan ismét lesz, amivel megörvendeztetik a nagyérdeműt.