Hosszú távon jobban jár egy hangszigetelt ablakkal

Hangszigetelt ablak

Hangszigetelt ablak

A házasságot követően, a fiatal pároknak még nem igazán futja egyszerre mindent beszerezni, amit csak szeretnének. Idővel viszont sikerül olyan környezetet kialakítaniuk, amiről mindig is álmodtak. Azonban, ha kicsivel többet is kell költeni, akkor is megéri hangszigetelt ablakokat tétetni, főleg, ha olyan helyen laknak, ahol nagy a forgalom, esetleg tudják, hogy az elkövetkező években folyamatos felújítás alatt áll majd a környék. Vannak olyan hangtartományok, amiket a fül elvisel, sőt, kellemes is hallani ezeket a hangokat.

Azonban egy légkalapács, helikopter vagy sugárhajtású repülőgép által kibocsájtott zaj már nem tartozik ebben a kategóriába. Ezek ugyanis olyan erősségű zajt keltenek, amelyek már nemhogy zavaróak, hanem halláskárosodást, a hallószervek megbetegedését is eredményezhetik. A Veka ablakok hatékony védelmet nyújtanak az említett erős zajok ellen. Amennyiben a közeljövőben készülnek felújítani vagy felépíteni a családi fészket, akkor mindenképpen érdemes ilyet tenni. Csakhogy látható legyen miről van szó, például a hagyományos ablakoknál a villamos kerekeinek csikorgó hangja behallatszik a házba. A hangszigetelt változatok ezt a hangot nem engedik be, vagyis látni látják majd, amit elhalad a villamos, de hallani már nem fogják. Ugyanakkor, ha a családot szeretnének alapítani, akkor mindenképpen érdemes kissé többet fordítani a költségvetésből a hangszigetelt nyílászárókra, hiszen a gyermekek is nyugodtabb környezetben élnek és nőnek majd fel, ha nem veszi körül őket folyamatosan valamilyen zavaró zaj.

Képzeljék csak el, hogy egy reptér közelében minden repülőgép érkezése és távozása során felriad a kisbaba! Hiába altatják el, mert pár perc vagy félóra múlva újra felébreszti egy repülőgépnek a zaja. Ugyanez a helyzet a vasútállomáshoz közel élők esetében is. Tehát, lehet, hogy megérné valami másról lemondani, amit egyébként később még megvásárolhatnak és hangszigetelt ablakokat tenni a lista elejére, hiszen ezeknek a cseréje nem olyan egyszerű, mint például a bútoroké vagy valamelyik háztartási készüléké.