Hidegburkolat, az első találkozás

Hidegburkolat

Hidegburkolat

Eljött a nagy nap, de nem ünnep ahogy azt sejteni lehet, hanem valami más, a lakásfelújítás. A festés nem jelent nagy gondot, hiszen már eddig is volt részem benne, ellenben a hidegburkolat kiválasztása és elhelyezése gondot jelentett a számomra. A csempe megfelelő mérete és színe, hiszen ezek mind-mind nagyon fontos dolgok, már csak azért is, mert utólag nem könnyű ezeken változtatni. Szerencsémre, ismerősöm rendelkezett némi tapasztalattal és segített ötletekkel, megoldásokkal, sőt, azt is megmutatta, hogy hol szerezhetem be kedvező áron a hozzávalókat. Amikor minden készen állt, akkor következett az, ami eddig még nem volt: a padlóburkolat elhelyezése. Kísérletezgetéseimmel hamar kudarcot vallottam és be kellett látnom, hogy szakemberre kell bíznom ez a feladatot. Utólag, örülök annak, hogy így döntöttem, mert a minőség szembetűnő, mivel nem lettem volna képes, szakavatott segítség nélkül elhelyezni a hidegburkolatot. Csak tanácsolhatom mindenkinek, aki még nem rendelkezik kellő tapasztalattal, hogy mindenképpen bízza ezt szakemberre!