Fali ruhaszárító többféle szélességben

Akár kicsi a lakás, akár nagy, a ruhák szárítását valahogyan mindenkinek meg kell oldani. Ez elsősorban télen fontos, hiszen a hidegebb időben több időre van szükség a száradáshoz, így a fali ruhaszárító kis helyen is végzi a feladatát.

A legtöbben a fürdőbe a kád fölé szerelik fel, mivel itt, ha esetleg csepeg a ruhából a víz, nem hagy foltot. A hely nagyságától függ, hogy mekkora méretű legyen a fali ruhaszárító. 60, 80, 100 és 120 cm szélességben kapható. Jó előre kimérni, hogy hová szeretnénk és nem csupán szemmértéket használni. Ugyanis a szemünk csalhat és ha megérkezik a fali ruhaszárító, akkor már késő. Illetve még vissza lehet küldeni, de ez bonyodalmasabb, mintha elsőre a megfelelő méretet rendeljük. Azt is érdemes kimérni, hogy kihúzott állapotban meddig ér majd, hiszen, amennyiben kicsi a helyiség, akkor mindenre kell gondolni.

Mivel több méretből lehet választani, így egészen biztosan mindenkinek lesz megfelelő, ami elfér a lakás szárításra kiszemelt pontján. Nyáron sokkal kellemesebb a helyzet, hiszen ilyenkor nem csupán zárt helyen teregethetünk.