Albérlet diákoknak Budapesten: még lehet mit találni

Igényes albérletek diákoknak

Igényes albérletek diákoknak

A diák egy olyan személy, akinek ha van is pénze, akkor kevés és ezen a helyzeten addig nem is tud változtatni, amíg nem lesz saját állása, amiből majd sikerül eltartania magát. Megtörténik, hogy az egyetem mellett még állást is vállal egy diák, viszont ez nem jelenti azt, hogy akkor most egyből meggazdagodik, ettől még mindig kevés pénze lesz, főleg ha otthonról nem támogatják. Éppen ezért, a diáknak nevezett egyén gyakran olcsó megoldásokat keres, még az albérletek tekintetében is.

Érthető! Csakhogy azzal már kevesen számolnak, hogy gyakran a bérleti díj valóban alacsony, viszont van egy magas közköltség, illetve rezsi, amit ugyebár a tulajdonos megemlít, de nem biztos, hogy számokban is kifejti, hogy mennyi az annyi. Majd, amikor érkeznek a számlák, akkor derül ki, hogy az olcsó albérlet valójában nem is annyira olcsó, amint azt gondolták. Kedves diákunk ekkor van igazán nagy bajban, hiszen ha minden apró fillérét erre pazarolja, akkor felkopik az álla, ami megint nem egy szerencsés helyzet. Ez sajnos még nem minden! Mert nemcsak a pénzzel lehetnek gondok egy albérlet kapcsán, ugyanis, ha a szóban forgó lakás kicsit távol van az oktatási intézménytől, illetve a munkahelytől olyannyira, hogy naponta 2 óra megy el az utazásra, nem beszélve az utazási költségekről, ez hetente 10 óra, ha 5 napon keresztül zajlik az oktatás.

Egy hónap alatt legalább 40 óra, tehát fontolóra kell venni, hogy megéri-e havonta 2 napot a közszállítás eszközein tölteni, amikor azt az időt pihenéssel, szórakozással vagy egyéb tevékenységgel is tölthetné? A másik tényező, amit érdemes számításba venni, az a környezet, vagyis nem mindegy, hogy hol helyezkedik el az albérlet. Például, ha egy gyár mellett, aminek a kéményéből folyamatosan valami mérgező fűst árad ki, amiből bőven jut az ott lakóknak, akkor hosszútávon nem biztos, hogy megéri, hiszen az egészségével is ráfizethet az olcsó albérletre. Amennyiben egy kellemes környezetben található, könnyen elérhető albérletet keresel, kattints az albérletbudapest.hu weboldalra!