A színének is köszönhető a karneol hatása

karneol hatása

Karneol hatása

Sok olyan kő ismert a világon, aminek behatása soha nem látott magasságokat érhet el. Természetesen ahhoz, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni ezeket, valóban hinni kell a jelentőségükben. Ha naponta meggyőződéssel viseljük, például karkötők és medálok formájában, az erejük hamar nyilvánvalóvá válik. Pontosan így van ez a karneol hatása esetében is. Olyan kő, amit mély narancssárga, sőt vörös szín jellemez.

Ezt a vastartalmának köszönheti. Érdekesség, hogy az emberek már az ókori Egyiptomban is ismerték, amikor a feltámadás kövének nevezték. Manapság azonban a karneol hatása szélesebb körű. A karneolt a természetes pillanat kövének is nevezik. Ezt elsősorban azért érdemelte ki, mert segít a tulajdonosának és viselőjének jobban koncentrálni egy fontos pillanatban. Ezért azt mondják, hogy a karneol megtaníthat arra, miként éljünk helyesen és teljes mértékben.

Amit még a karneol hatásairól tudni kell, hogy növeli a termékenység és a női problémák esetén is segít. Olyan kőnek tartják, ami védelmet nyújt a varázslatok ellen. Ez a vöröses színének köszönhető, ami például a szerelem drágakövét, a rubint is jellemzi. A karneol hatása, hogy növelheti az önbizalmat, motiválhat és pozitív világképet adhat, javítja a koncentrációt, továbbá pozitív hatással van a szív- és érrendszerre.

Ezek miatt gyakran használják ékszerek készítéséhez. Ezt természetesen a vonzó színének is köszönheti. A legtöbbször különböző karkötőkben, medálokban vagy fülbevalókban találkozhatunk vele. Ha ékszer formájában mindenhová magunkkal visszük, akkor a kellemest a hasznossal ötvözzük. Azt mondják, hogy a karneol hatása akkor a legerősebb, amikor közvetlenül érintkezik a testtel.