Sátor bérlés télen-nyáron

Sátor kölcsönzés

Sátor kölcsönzés

Cégünk majdnem tizenöt éve alakult meg, akkor még családi vállalkozásként. Ahogy teltek az évek, úgy növekedett az ügyfélkörünk is, ezzel pedig vállalatunk is kibővítette a tevékenységi körét. Enne oka, hogy egyre több új ügyfél fordult hozzánk olyan kívánságokkal, amelyeket akkor még nehézkesen tudtunk teljesíteni a kínálatunk szűkössége által. Akkoriban csak légvárak gyártásával és bérbe adásával foglalkoztunk, de hamar szembetűnővé vált, hogy az érdeklődők igényei egyre színesebbek és változatosabbak. Az igények felmérésével és az ügyfelek visszaigazolásoknak köszönhetően, világossá vált számunkra, hogy profilunkat célszerű bővíteni, így eszközeink számát növeltük és új munkatársakkal bővült a csapatunk. Olyan szakemberekkel kezdtünk dolgozni, akiknek a tudása és tapasztalata segítette, fellendítette vállalatunk munkáját és tevékenységi körünk bővítését. Így kezdtük el foglalkozni a rendezvények szervezésével, sátor bérléssel és különféle kiegészítő berendezések bérbe adásával is. A sátor kölcsönzés azóta mindennapi tevékenységünk részét képezi. A nagy sikerre való tekintettel folyamatosan bővítenünk kell készleteinket. Sátor bérlésre lehetőség van akár télen, akár nyáron, hiszen kölcsönözhető sátraink felszerelhetőek hűtő és fűtő berendezésekkel. A fergetegesebb hangulat megteremtése érdekében, hang- és fénytechnikai eszközök is rendelkezésre állnak. Ha az adott rendezvény szervezőjének bútorokra és dekorációs eszközökre is szüksége van, mi azokat is biztosítani tudjuk a rendezvény idejére. Igyekszünk minden kívánságnak megfelelni és megvalósítani az igényeket.