Újjáéled az Amiga
Nem húzzuk nosztalgikus bevezetővel, hiszen akinek semmit sem jelent az Amiga, nem kattintott, aki pedig ismeri, bizonyára jó szívvel emlékszik a C-64 „bátyjára”. Ezt a nosztalgikus hangulatot akarja meglovagolni – vagy meggyalázni, nézőpont kérdése – a brand birtokosa, a Commodore USA. Az amerikai vállalat nemrég megszerezte a márkanév feletti tulajdonjogot, és bejelentése szerint élne is a kezébe jutott lehetőséggel. commodore-amiga-500
Amint arról Leo Nigro, a Commodore USA technikai igazgatója egy sajtóközleményben beszámolt, olyan számítógépekkel debütálnának a piacon, amelyek teljes mértékben támogatják az AROS-t, vagyis az AmigaOS 3.1-es változatának nyíltforrású verzióját. Ennél több konkrétum egyelőre nem ismert, de a vállalat bizakodó a leendő termék népszerűségét illetően.
Ez egyébként nem az első retró számítógép a sorban, nemrég hasonló újjáélesztési próbát jelentette be a C-64 kapcsán is. Külsőre látszólag semmi sem változott: ugyanaz az ódivatú, de sokak szívét megdobogtató bézs váz köszön majd vissza, ám belsejére a kis masinát egykor létrehozó mérnökök rá sem ismernének. Intel Atom 525 processzor hajtja meg (1,8 GHz órajeles sebességen), és 4 GB-nyi memóriát terveztek bele – ami pont 4.194.240 KB-tal több, mint az eredeti kialakítás. Nvidia Ion 2 grafikus vezérlő, 1 TB-os kapacitású merevlemez, opcionálisan Blu-ray meghajtó, Wi-Fi, Bluetooth, hat USB és egy HDMI port – ez már nem ráncfelvarrás, hanem inkább agyátoperálás.
Forrás: terminal.hu



KÖVESS MINKET