Archive for március, 2010
A doppinghasználatról felsőfokon
Túljárhatnak a sportolók a doppingellenőrök eszén? Ellenőrizhető a doppinghasználat? Milyen hatásai lehetnek a doppingszereknek, és mi szerepel a Tiltó Listán? A dopping-antidopping témakör minden aktuális kérdésére választ ad a Debreceni Egyetem szervezésében március 11-én elindított, Magyarországon egyedülálló kurzus. Az oktatás során olyan szakmai problémák is terítékre kerülnek majd, mint a doppinghasználat hazai és nemzetközi szabályozása, történelme vagy laboratóriumi analízise.
Kuriózumként jelent meg a hazai felsőoktatás képzési palettáján a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága által indított A doppingellenes tevékenység ismeretei című kurzus. A tantárgy egészségügyi, sportpolitikai, etikai és jogi aspektusból közelíti meg a tiltott szerek és módszerek problematikáját, de a doppingellenőrzések gyakorlati kérdéseire is választ ad. A dopping-antidopping témakör egyetemi szintű oktatására eddig Magyarországon még nem nyílt lehetőség, derült ki a kurzus elindítása apropóján rendezett március 11-i sajtótájékoztatón.
A szabadon választható tantárgy átfogó képet ad a doppingérzékeny sportágakról, a sportolókat érintő szabályozásokról, valamint a legális és tiltott teljesítményfokozásról. A hallgatók megismerkedhetnek továbbá az ellenőrzések hatásmechanizmusával és azokkal a megdöbbentő szokásokkal is, melyekkel a sportolók megpróbálnak túljárni a doppingellenőrök eszén. A oktatás során szó esik a tiltott szerek egészségkárosító hatásairól, a doppingminták laboratóriumi analíziséről és a doppinganalitika legújabb, tudományos kutatási programjairól is. A képzés lehetőséget ad továbbá a kimutathatatlan doppingok és az új „csodaszerek” kapcsán kialakult tévhitek eloszlatására is. Az értelmiségi pályára készülők olyan ismereteket sajátíthatnak így el a doppinghasználatról, melyekkel olykor még a sportszakemberek sem rendelkeznek.
„Már öt éve nagy népszerűségnek örvend »A Labdarúgás elmélete és gyakorlata« kredittárgyunk, de – a magyar egyetemi sport egyik meghatározó intézményeként – az ütős játékok és a testépítés ismereteivel, műfalmászással vagy a hőlégballon-repülés alapelveinek tanításával is igyekszünk pótolni a testnevelés órák hiányát. A sportot még több szabadon választható kurzussal is szerettük volna visszacsempészni a hallgatók életébe, ezért kezdtük el oktatni »A doppingellenes tevékenység ismeretei« című tárgyat. A kurzus magas szintű szakmai hátterét olyan neves előadók garantálják, mint Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője vagy Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat játékosa. Egyik fő célkitűzésünk, hogy a nagy közfigyelmet kapott, dopping-antidopping kérdéskörre hiteles válaszokat adjunk” – hangsúlyozta Nagy Ágoston, a Debreceni Egyetem sportigazgatója.
Intelligens, zöld járművek a DE hallgatóitól
Alternatív meghajtású, klímabarát gépjárművek gyártásával és karbantartásával foglalkozó képzés indul a Debreceni Egyetem Műszaki Kar gépészmérnök szak gépjárműtechnikai szakirányon, a Kar és a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola együttműködésével. A két intézmény képzéseinek összehangolását segíti az a 2010. február 26-án aláírt együttműködési megállapodás, melynek értelmében az egyetem és a középiskola közös elektronikai labort alakít ki a Műszaki Karon, az iskola műhelyében pedig az intelligens autók javításának, karbantartásának speciális ismereteit sajátíthatják majd el a jövő klímavédő szakemberei. Az együttműködés célja továbbá a műszaki képzések népszerűsítése a középiskolások körében.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola kooperációjának köszönhetően új, alternatív hajtású járművek üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozó tantárgyak fogják színesíteni a gépészmérnökképzést. Az egyetem és a középiskola közös elektronikai labort alakít ki a Műszaki Kar épületében a National Instruments debreceni leányvállalatának közreműködésével. A cég a Műszaki Karon tanulmányként épülő alternatív hajtású járművek motor- és akkumulátor vezérléséhez szükséges alkatrészeket is biztosítja majd. A járműtechnikai képzés alapjait a gépészmérnök és mechatronikai mérnök hallgatók az egyetemen sajátíthatják el, az intelligens szerkezetek karbantartásának, javításának kulisszatitkainak gyakorlati megismerésére az egyetem és a középiskola műhelyeiben kerülhet sor.
Ennek a kooperációnak a létrejöttét elősegítette többek között az is, hogy a Comtex Green Zrt. jelezte szakember igényét elektromos járművek karbantartásához, javításához, tervezéséhez, fejlesztéséhez.
A képzés új tantárgyai többek között a műszaki felsőoktatás képzéseinek népszerűsítésében is jelentős szerepet játszhatnak, valamint segíthetik a gimnáziumi tanulók későbbi helytállását a műszaki felsőoktatásban. A Debreceni Egyetem és a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 2010. február 26-án aláírt megállapodásának további célja az alternatív hajtású autók gyártásához, üzemeltetéséhez szükséges középfokú és felsőfokú szakemberek képzésének, valamint a mechatronikai és járműtechnikai oktatás összehangolása.
„A Műszaki Kar gépészmérnök-képzésének sokoldalúságát jelzi, hogy hallgatóink már számos alkalommal értek el kiváló eredményeket az alternatív meghajtású járművek versenyein. Amikor először kiírták a levegővel hajtott, úgynevezett pneumobilok versenyét, a mi járművünk lett az év pneumobilja, sőt beválasztották Magyarország 100 csodája közé. De a tavaly megrendezett, akkumulátoros csavarhúzó gépekkel működő elektromobilok megmérettetésén is első helyezést értünk el. Most is készülünk az újabb elektromobil és pneumobil versenyekre, idén először pedig az áprilisi Széchenyi futamon is indulunk egy elektromos hajtású autóval.” – mondta el Dr. Husi Géza a Műszaki Kar Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének dékánhelyettese.
„Nagyon örülök ennek az intézmények közötti összehangolásnak, hiszen cégünk tervei között szerepel a REVA elektromos autó itthoni összeszerelő üzemének létesítése. Ennek az üzemnek szakemberekre lesz szüksége, akik az elektromos autók műszaki ismereteinek birtokában vannak.” – mondta Szabó János, a Comtex Green Zrt. vezérigazgatója.
Nemesfémmel sterilizált, izzadásgátló pulóverek
Antibakteriális hatású, ennek köszönhetően izzadásgátló pulóverek állíthatók elő annak a technológiának köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy fonalfeldolgozó céggel együttműködve fejlesztettek ki. Az eljárás során nanoméretű ezüstrészecskékkel kezelik a kelmét, melyek elpusztítják a baktériumokat és gombákat, így az előállított pulóver gátolja az izzadást, de színe és tapintása olyan, mint a hagyományos ruhadarabé.
A Szegedi Tudományegyetem kimagasló kutatás-fejlesztési tevékenységének köszönhetően hamarosan elkezdődhet azoknak a pulóvereknek a gyártása, amelyeket nanosilver technológiával exportra készítenek a Szegedi SZEFO Zrt.-nél. A világviszonylatban is egyedülálló, saját fejlesztésű eljárás során nanoméretű ezüstrészecskékkel feldúsított oldószerrel tarják távol a baktériumokat, illetve gombákat az emberi bőrtől, gátolva ezáltal az izzadást. Ugyanakkor a pulóver színe és tapintása olyan, mint egy hagyományos ruhadarabé.
„Már a rómaiak is ezüstpénzt tettek a vízbe, mert ismerték a fém jó tulajdonságait. Ha ezt a pénzt apró darabokra vágnánk, megkapnánk azokat a nanoméretű, szabad szemmel nem látható ezüstszemcséket, amelyek a kelme felületén megtapadva az otthoni mosás, szárítás, vasalás után is megmaradnak, és megőrzik antibakteriális tulajdonságukat” – magyarázza Kiricsi Imre professzor, az SZTE TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék vezetője. A kutató hozzáteszi, hogy már a nemzetközi szabadalmaztatás is elindult: a technológia eddig csaknem 130 országban élvez bejelentési védelmet.



KÖVESS MINKET